Sok jó ötlet van, de a megvalósítás hiányzik

Írta: Muzslai Ágnes 2016. május 05. csütörtök, 13:26
Rate this item
(0 szavazat)

ggz.jpg - 27.45 KbGondolatok az esztergomi turisztikai fórumról.

 


Párbeszéd Esztergomért címmel május 4-én a turizmusról volt fórum a Művelődési Házban. A résztvevők között turisztikai szakemberek, múzeumok és kulturális intézmények vezetői, valamint a városért tenni kívánó emberek mondták el véleményüket, ötleteiket az önkormányzat szakbizottsági képviselőinek: Meszes Balázsnak és Sasvári Viktornak. Az elhangzott javaslatokat feljegyezték, és írásban történő eljuttatását is kérték az ötletgazdáktól, hogy az év végéig elkészüljön a város idegenforgalmi és kommunikációs stratégiája. A már azonnal megvalósítható, főleg tájékoztatási hiányosságokat pedig már a szezonra kellene pótolni.

Pócsik György vitaindítójában szembesülhetett a hallgatóság azzal a szomorú ténnyel, hogy a város az eltöltött vendégéjszakák szempontjából jelentősen elmarad az országos átlagtól. Pedig Esztergomnak természeti, történelmi, kulturális és egyházi adottságai vannak. A problémák között elhangzott az érkezők tájékoztatásának hiánya. Például a szezonban naponta négy hajó is megáll a városban, de az ott álló tájékoztató tábla évtizedekkel korábbi állapotot mutat. Ha vonaton vagy autóbusszal érkeznek, nem tudják, merre kell menni a városközpontba. A helyi buszközlekedéssel is problémák vannak, hiszen nem minden érkező vonatot vár autóbusz. Le kell majd ülni, és megbeszélni ezeket a problémákat a közlekedési tervezőkkel.
A városközpont sem fénypontja Esztergomnak. A Bajcsy-Zsilinszky utcai üresen álló épületeknek legalább a homlokzatát kellene rendbe tenni, hogy a Bazilika és a Királyi Vár mellett kedve legyen a látogatóknak egy kis városi sétára. A város szépítését segíti az önkormányzat magánházak homlokzat-felújításának pályázatával. Az információs táblák felújítása sürgető, kézbe adható térképek már most kellenének. Helyi vállalkozók ötezer példányban készítettek tájékoztató térképet - hangzott el válaszul, ez pillanatnyilag megoldás lesz. Felmerült - szombathelyi mintára - látványtérképek készíttetése. Szóba került a szálláslehetőségek hiánya is, amit enyhítenek ugyan a panziók, de minőségi szálloda még nincs a városban. A Prímás-szigeten rövidesen megnyíló szállodára nagyon számítanak az idegenforgalom fellendülése szempontjából.
A múzeumok részéről felvetődött egy összevont belépőkártya ötlete, amellyel a város valamennyi múzeuma látogatható lenne. A kulturális turizmus húzó ága a Várszínház országos hírű, színvonalas programja. Mellette vannak különböző rendezvények, amelyek egyelőre inkább a helyi és környékbeli lakosokat vonzzák. Ötletként elhangzott, hogy Esztergom jelentkezzen az Európa kulturális fővárosa programba. A kerékpáros turizmus szempontjából már van projekt, amelyben a városba vezető kerékpárút bővítése mellett a városon belül is lesz kijelölt kerékpárút. Esztergom mint egyházi székhely a vallásos turizmusban jelentős szerepet tölthet be, a zarándokútvonalba való bekapcsolódása ezt erősítheti.
Visszatérő téma volt a marketing és kommunikáció szerepe, például jó lehetőség az, hogy a debreceni virágkarnevál felvezető szent koronás kocsija most Esztergomban fog készülni, és innen megy Debrecenbe. A diákok esztergomi kirándulását segíti a Vármúzeum azzal, hogy a múzeumlátogatásra bejelentkezett diákok ingyen utazhatnak az ország bármely pontjáról Esztergomba. Ezt is jobban lehetne propagálni. Philipp Frigyes főépítész javasolta, hogy találjanak ki valami jó szlogent Esztergomnak, sajnos Szent Istvánt már "lenyúlták", de van annyi érték a városban, amire szlogent lehet kitalálni. A több mint kétórás fórumon sok értékes gondolat hangzott el, ami remélhetően meg is valósul.

Muzslai Ágnes

Muzslai Ágnes

Muzslai Zs. Ágnes, az egri főiskolán könyvtár-pedagógia szakos tanári képesítést szerzett, nyugalmazott könyvtáros. A kilencvenes évek elejétől jelentek meg írásai különböző helyi, megyei, országos lapokban, mint a Keresztény Élet, 24 Óra, Népszabadság, Esztergom és vidéke, 1996-tól 2003-ig a Komárom-Esztergom megyei Hírlap munkatársa, 2003-tól 2010-ig a Hídlapban olvashatták cikkeit.

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor