Rate this item
(0 szavazat)

fsv 91.jpg - 47.83 KbNemzetközi fotókiállítás

 


Előre nem tervezett nagy sikerű kiállítás nyílott január 24-én, 16 óra 30 perckor a Féja Géza Közösségi Házban. Az Esztergomi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat kereste meg a Féja Géza Közösségi Ház vezetőségét fotókiállítás igényével. A helyiek készséggel álltak rendelkezésre, úgy, hogy megkérték az aktuális kiállított anyagokkal rendelkezőket az idő előtti bontásra. Megtették. Helyet adtak arra, hogy az enyhén fogyatékos fiatalok tavalyi táborozásuk idején készített képeiket bemutassák. Tulajdonképp Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Magyarország több mint nyolcvan enyhén sérült fiataljának táborozása idején készített képek tárlata.

Ők 2017 júniusában egy hetet töltöttek Felvidéken, a Párkány határában lévő Kovácspatak hoteljében. Innét kirándultak Visegrádra, Dunabogdány településre, Esztergomba, Párkányba. A fiatalok ekkor készített képeiből állt össze a nemzetközi fotókiállítás. Amikor városunkban tartózkodtak, fogadta őket Esztergom alpolgármestere, Bánhidy László. Utaztak a városnéző kisvonattal. A Bazilika, a Királyi Vár, a Szent Tamás-hegyi kápolna fotózása, és az onnét adódó panoráma megörökítése is a képek témái lettek. A falra került képek két részre oszthatók. A gyűjtőlapokon kasírozva a táborozási élettel összefüggő „kisebb” képek vannak. A „nagyobb” képeken a meglátogatott településeken tudatosan, már-már művészi érzékkel készült fotók láthatók.
A helyi kiállítást Kassai Zenona, a városi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és Horváth Mihályné elnökhelyettes ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. Elmondták, a táborozás már a negyedik alkalommal történt a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat közreműködésével. Most találtak rá a városrészi Féja Géza Közösségi Házban arra a lehetőségre, hogy közönség előtt is megmutatkozzanak alkotásaikkal az enyhén fogyatékos alkotók. Az elnökhelyettes megköszönte a kiállítóknak, hogy idő előtti bontással helyet adtak a nemzetközi fotókiállításnak. Megköszönte a Ház vezetőségének, hogy helyet biztosítottak a kiállítás megvalósulására. Az est megnyitórendezvényén közreműködött Dorog város zeneiskolájának fuvolaoktatója, aki két h-moll szonátát adott elő Bach műveiből. A kiállított anyag közös megtekintése után baráti beszélgetéssel fejeződött be a rendezvény. A tárlat február 2-ig látogatható.


A Féja Filmklub műsorából


A januári vetítésen, ami 31-én, 19 órakor kezdődik, a Café Society című amerikai vígjátékot mutatják be. A film 2016-os készítésű, 96 perc idejű. Rendező: Woody Allen. A vetítés a Féja Géza Közösségi Házban történik. Várnak minden érdeklődőt, a belépés ingyenes.


Dorogról néhány szó


A 2017. december 27-i Magyar Közlönyben megjelent a kormányhatározat, miszerint Dorog önkormányzata 685 millió forintot kap a Buzánszky Jenő Stadion felújítására. Dorog városa a labdarúgócsapat másodosztályba kerülésekor – a 2016/17-es évadra – jelentős felújításokat végzett a pályán. Pl.: a műemléki védettségű déli bejárati kaput felújították, elektromos eredményjelző táblákat szereltek fel, vendégszektort alakítottak ki, kiegészítő büféket hoztak létre, 600 székezett ülőhely került kialakításra, a futballkapukat alumíniumból készültekre cserélték, elkészítették a 2000 néző befogadására alkalmas lelátó tervezetét. A mostani támogatásból a meglévő fedett ülőhelyes lelátó tetőszerkezetét felújítják, a szemközti álló lelátó is fedelet kap, a centerpályát is korszerűsítik. Mégpedig úgy, hogy a játéktér alá fűtőrendszert építenek, így a téli időszakban is játékra alkalmassá válik a gyepszőnyeg.
Itt írom meg azt is, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében a Mária utca felújítására 150 millió forintos támogatást kap Dorog. A város kiegészítheti, ha nem elég az elképzelt átépítésre. Az utca forgalmas része Dorognak, most kaotikus állapotban van, erős gyalogos és gépkocsiforgalommal, tisztázatlan parkolási sávval rendelkezik. A beadott pályázat a „Mária utca zöldben” címet viseli. Ebben a Mária utca kellemes városrész lesz, bővülnek a közösségi funkciók, a gépkocsiforgalmat egyirányúvá teszik, kétszintes zöldövezetté válik, parkolókkal és alkalmi piaccal esztétikussá alakítják.


Elhunyt Kertváros gyermekorvosa


A több mint két évtizeden át a városrészben működő jó hírű, elismert gyermekorvos, dr. Binder Ágota a múlt heti kórházba kerülése és műtétje után e hét közepén elhalálozott. Azóta a rendelő bejárata fölött fekete zászló leng. A városrész ifjúsága, a szülők, nagyszülők mély megrendüléssel értesültek a tényről. A gyermekrendelés a városrészen helyettesítéssel megoldott.
A városrész lakói január 27-én, szombaton 18 órakor a Damjanich János út 79-es szám alatti gyermekrendelő előtt a járdán tisztelegtek, virágot helyeztek el, és gyertyát, mécsest gyújtottak emlékére. A meghirdetett időben Baranya István, az Arany János Általános Iskola igazgatója köszönte meg a nagyszámú megjelentnek, hogy felhívására eljöttek emlékezni. Majd a jelenlévők közösen elmondták a Mi Atyánk kezdetű imádságot. A csendes emlékezés után az elhunyt jelen lévő fia, dr. Baumann Marcell, a városrész egyik körzetének háziorvosa, fogadta a részvétnyilvánításokat a rendelő előkertjében. Az emlékezést a helybéli polgárőrök biztosították. Szükség is volt rájuk. Ugyanis a városrészen átvezető forgalmas 111-es jelű út mellett volt az esemény, a padkán is álltak emberek. A gépkocsiforgalmat a biztonság érdekében csillapítani kellett.
Itt említem meg, hogy a városrészünk három éven belül harmadik orvosát veszítette el. Először dr. Ökrös Árpád távozott az élők sorából. Pótlása hosszú időt vett igénybe. Az örökösökkel nincs megegyezés, rendelője lepecsételve, zár alatt van még a mai napig is. A körzetének betegellátása úgy kaphatott megoldást, hogy az időközben elhalálozott dr. Baumann Géza rendelőjében fogadja dr. Lassú Imre a körzetéhez tartozó betegeket. Az ő körzetét fia, dr. Baumann Marcell vette át. Most pedig édesanyja, dr. Binder Ágota, aki dr. Baumann Géza felesége volt, a városrész gyermekorvosa távozott az élők sorából. 

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor