Muzslai Ágnes

Muzslai Ágnes

Muzslai Zs. Ágnes, az egri főiskolán könyvtár-pedagógia szakos tanári képesítést szerzett, nyugalmazott könyvtáros. A kilencvenes évek elejétől jelentek meg írásai különböző helyi, megyei, országos lapokban, mint a Keresztény Élet, 24 Óra, Népszabadság, Esztergom és vidéke, 1996-tól 2003-ig a Komárom-Esztergom megyei Hírlap munkatársa, 2003-tól 2010-ig a Hídlapban olvashatták cikkeit.

2013. február 02. szombat, 00:19

Negyven éves a Duna Múzeum

 d.m.jpg - 10.49 KbEsztergomban 1980-ban nyitotta meg kapuit a vízügy történelmi múltját őrző és bemutató Duna Múzeum. Az új intézmény az 1730 táján épült volt Káptalani épületben kapott helyet és hamarosan a város egyik nemzetközileg ismert múzeuma lett. Az évfordulón az állandó kiállítás mellett Galyasi Géza Attila és Radócz Balázs Stereo-chrom című közös kiállításával várja látogatóit.
A Duna és a magyar vízgazdálkodás történetét bemutató állandó kiállítást a gyermekek számára is vonzóvá tették. Filmek, pancsolási lehetőséget adó vízi makettek elsősorban a gyerekek számára jelentenek élményt. Az interaktív múzeumlátogatás, az aktuális eseményekhez kötődő múzeumpedagógiai tevékenység sok gyereket és családot vonzott az elmúlt évtizedek alatt a Duna Múzeumba. A művészetbarátok számára, pedig az Európai Közép-Galéria időszakos kortárs képzőművészeti tárlatai nyújtottak feledhetetlen élményt. Nem véletlen hogy számos díjat kapott a múzeum e negyven év alatt. Az Év Múzeuma lett 2001-ben, az Év Európai Múzeuma különdíját 2003-ban vehették át a Duna Múzeum munkatársai, majd felsorolásképpen: Múzeumok Majálisa (2004), Családbarát Múzeum (2005), Múzeumok Majálisa (2007), Vendégbarát Múzeum (2009).

 iao.jpg - 10.67 KbJanuár 12-én 82 éves korában elhunyt Andráskó István esztergomi festőművész, aki meghatározó egyénisége volt az esztergomi képzőművészeti életnek. Finom vonalú képei romantikus hangulatot sugároztak a néző felé. Tájképei szinte vonzották az embert, hogy megpihenni kívánjon ott. A Balassa Bálint Gazdasági Szakközép és Szakiskola dísztermében volt 2010-ben 80 éves születésnapja alkalmából kiállítása újabb pasztell és akvarell képeiből.

2012. december 07. péntek, 13:33

Rubik Ernő emlékkonferencia Esztergomban

 ibc.jpg - 78.80 KbRubik Ernő repülőgép-tervezőre emlékeztek Esztergomban december 1-én a Művelődési Házban rendezett kiállítással egybekötött konferencián. A Rubik Ernő emléknapot az Amatőr Repülőgép Építők és Üzemeltetők Egyesülete, a Magyar Mérnöki Kamara, a Gépipari Tudományos Egyesület és a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület szervezte. A konferencia előtt Kassai Ferenc, a Budapesti és Pest megyei Mérnöki Kamara elnöke nyitotta meg a Kreatív Magyarország – Mérnöki Tudás című kiállítást, amelyen a magyar technika és tudomány eredményeit és kiváló mérnökeit mutatják be. A kiállítás megnyitója után került sor a konferenciára, amelyen nem közforgalmi és katonai repülés mai eredményeiről tartottak előadásokat. Farkas András, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi elnökhelyettese a Légügyi Hivatal új szemléletű, piacra nyitott terveiről szólt, majd Rotter Lajos a vitorlázó repülés olimpiai számként való bevezetéséről beszélt. Szó volt még a pilóta nélküli repülőgépekről, a kisgépes repülés meteorológiai biztosításáról, Kovács András pedig a magyar mezőgazdasági repülésről tartott előadást. A konferencia után a résztvevők megkoszorúzták az esztergom-kertvárosi Grantéban lévő emléktáblát, a Rubik Ernő utcában pedig egy újabbat avattak fel.

 ibp.jpg - 76.71 KbLakóhelyünk történetét a helytörténeti munkákból ismerhetjük meg. A helytörténetírás és kutatás a családtörténet-kutatás napjainkban reneszánszát éli. A Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára munkatársai bepillantást nyújtottak a helytörténetírás kulisszatitkaiba november 9-i rendezvényükön.

2012. november 03. szombat, 23:12

Terjed a dal, teljesedik...

 ibt.jpg - 80.29 KbElőadóest finnugor népek népköltészetéből

Az esztergomi Magyar-Finn Baráti Kör rendezvényeként, Terjed a dal, teljesedik.. címmel hangzottak el észt, vogul, mordvin, finn, votják, cseremisz népdalok és versek Durzák Anna versmondó és Miklós Józsefné énekes előadásában, október 30-án a Művelődési Házban.

2012. október 09. kedd, 18:18

Keresztutak - H. Dobos Mária életnovellái

 icf.jpg - 94.15 KbAz Országos Könyvtári Napok keretében Esztergomban a Helischer József Városi Könyvtár rendkívüli vasárnapi nyitva tartással, ingyenes beiratkozási lehetőséggel és egyéb programokkal várta az olvasókat. A könyvtárban H. Dobos Mária Keresztutak című életnovella-kötetről beszélgetett a szerző az olvasókkal. A Muravidék Baráti Kör és Kulturális Egyesület által kiadott kötet tulajdonképpen egy pedagógus-életútról szól.

2012. szeptember 28. péntek, 10:42

Tárlatjáró Esztergomban

 icj.jpg - 111.62 KbFurlán Ildikó, Kocsis Ernő, Kákonyi Asztrik kiállítások Esztergomban


Egy héten belül három művésznek is nyílt tárlata az esztergomi iskolákban lévő galériákban. Furlán Ildikó alkotásai a Sziget Galériában, Kocsis Ernő képei a Sugár Galériában és Kákonyi Asztrik festményei a róla elnevezett ferences gimnáziumi galériában láthatók.

2012. szeptember 11. kedd, 22:16

Esztergomi tárlatjáró - szeptember

 icr.jpg - 21.87 KbÉrdekes és szép kiállítások sora várja az érdeklődőket Esztergomban. Megnyílt a 18. Esztergomi Fotográfiai Biennálé a Vármúzeum Rondellájában, az esztergom-kertvárosi Féja Géza Közösségi Házban a III. Komárom-Esztergom Megyei Fotópályázat képei láthatók. Vizsolyi János szobrászművész alkotásait a Duna Múzeumban lehet megnézni és László Dániel festőművész tárlatával kezdődik a Szakrális Művészeti Hét a Szent Adalbert Központban.

2012. szeptember 08. szombat, 18:17

Egy tékozló ifjú levelei

 ict.jpg - 42.85 KbWernke Bernát verseskötetének bemutatója

Wernke Bernát költő „Egy tékozló ifjú levelei” című új verseskötetének a bemutatója volt szeptember 6-án az esztergomi Kaleidoszkóp Házban. A könyvet Gulyás Zsuzsa újságíró méltatta, a könyvbemutatón közreműködött Tóth Judit énekművész és az Esztergomi Klubszínpad. Wernke Bernát költő német –magyar származása ellenére magyar költőnek vallja magát. Életvitelére is ez a kettősség jellemző, hiszen Berlinben illetve Esztergomban él. A Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület egyik alapító tagjaként és a Muravidék című időszakos folyóirat szerkesztőjeként igen sokat tesz a határon túli magyar művészek és Murán túli kulturális események széleskörű megismertetése érdekében.

2012. szeptember 08. szombat, 17:50

Pozitív gondolkodás - képekben

 icu.jpg - 72.68 KbManhercz Kovács Gabriella és Kovács Sylvia kiállítása Esztergomban

Egy keramikus és egy grafikus képeiből nyílt szeptember 6-án kiállítás az esztergomi Művelődési Házban Pozitív gondolkodás címmel. Az alkotók. anya és leánya és ami a családi kapcsolaton kívül közös bennük, az a pozitív gondolkodás, amely a képeiken is tükröződik. Az esztergomi Művelődési Házban Manhercz Gabriella keramikus és Kovács Sylvia grafikus művészek tárlatnyitóján Wernke Bernát költő köszöntötte az alkotókat és a vendégeket. Ruda Gábor, a kiállítást rendező Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület titkára mutatta be a két Pilisvörösváron élő művészt.

Esztergom és Vidéke Folyóirat

Átkelő Folyóirat

Látogatói Statisztika

665264
Mai napMai nap31
TegnapTegnap162
A hétenA héten465
Ebben a hónapbanEbben a hónapban3405
ÖsszesÖsszes665264

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor