Megemlítem a 8/a osztályos Riegel Reginát, aki a Kertváros Közösségi Házának, Féja Géza, pedagógus, költő névadójának leszármazottja. Ő a Felvidéki Zselizen él és tanul, eddigi a vers – és mesemondó versenyeken szerepelt. Minden esetben helyezett volt, többször különdíjban részesült. (Mostani verseny eredményeiről a következő írásban adok tájékoztatást).
A versenyzők produkciót szakértékből álló zsűri bírálta el Sinkó Gyula, az Est Lapok szerkesztője vezetésével. Tagként működött Erősné Vörös Viktória, irodalompedagógus és Graczár Mihály amatőr színész.
Mindkét napon a városrész amatőr költője, Vízi István bácsi volt a díszvendég.
Tóth Tamás, a Ház igazgatója megnyitó köszöntőjében kitért arra, hogy a mostani „verseny” ikertestvére, a rajzverseny is elérte a kilencedik kiírást. Ennek most látható eredménye a terem falain megtekinthető. Ugyanis Bíró Hajnalka - korábbi rajzversenyes – 35 alkotása látható a falakon. Néhány hónappal ezelőtt - a szintén rajzversenyes - Zselizen élő Torma Zoltán művei kerültek kiállításra a Házban.
A kétnapos eseménysorozatot Kálmán Sándor, a képviselő testület Kulturális Bizottságának elnöke méltatta és kívánt a szereplőknek eredményes szereplést.
Majális a Schmidt villa területén
Május 13-án, a Schmidt villa kertjében tartja a Cigány Kisebbségi Önkormányzat sportnapját.
Egész napos rendezvényük 9 órakor kezdődik. Egymás után váltják az események, játékos foglalkozások, gyermek és – felnőtt labdarúgó bajnokság, bográcsfőző verseny, stb.
A majálist a Cigány Kisebbségi Önkormányzat szervezi, de nem zárnak ki másokat a részvételből.
Céljuk a cigányság önszerveződésének előmozdítása, az identitás tudat erősítése, másságuk pozitív elemeinek feltárása, mozgósító programok elindítása, közelítés a többségi népességhez stb.
Várnak minden érdeklődőt, szórakozni vágyót, sportolni kívánó egyéneket, csoportokat.
Bíró Hajnalka kiállítása
A most hetedik osztályos Bíró Hajnalka kiállítása nyílott múlt csütörtökön a Féja Közösségi Házban. A fiatal 2007–ben volt először „szereplője” az Ister – Granum Eurorégiós rajzversenynek. Azóta rendszeresen visszatér és más kiállításokon is szerepel. A mostani önálló anyaga ceruza, akvarell, papírbatik technikával készült képek válogatása.
A megjelenteket Tóth Tamás, a Ház igazgatója köszöntötte, majd Chalupáné Ecsedi Ágnes rajztanár ajánlotta a fiatal alkotót a jelenlévők figyelmébe.
A megnyitón Szalóczy Dóra fuvolán működött közre, Mozart egyik menüettjét adta elő.
Jó volt látni, hogy az osztálytársak szívből jövően gratuláltak Hajnalkának.
A kiállítás június 3-ig látogatható.









