Kivonult az ülésről a Fidesz frakció

Írta: MTI 2012. május 11. péntek, 22:21
Rate this item
(0 szavazat)

 vros.jpg - 6.24 KbHatározatképtelenség miatt berekesztette az esztergomi képviselő-testület csütörtöki ülését Tétényi Éva független polgármester; előzőleg a Fidesz-frakció - a lakbérekről szóló döntés meghozatala előtt - elhagyta az üléstermet. A kivonulást indulatos vita előzte meg, mert a polgármester csökkenteni akarta a lakbéreket, s a frakció ezt nem támogatta.
A vita közben az ülésteremben helyet foglaló mintegy húsz érdeklődő hangos bekiabálásokkal kommentálta az elhangzottakat. Ezt a fideszes képviselők többször kifogásolták, majd hangos szóváltás alakult ki a frakció tagjai és az érdeklődő helyiek között, akik emelt hangon lemondásra szólították fel a fideszeseket, miközben egyikük "Esztergom rossz képviselőket választott - Orbán Viktor" feliratú táblát tartott fel.

Az ülésen a polgármester a lakbérek csökkentését indítványozta, a Fidesz-frakció ezt nem támogatta, viszont részletfizetést adtak volna a bérlőknek.
"Van-e önnek szíve?" - kérdezte Tétényi Éva Steindl Balázstól, a Fidesz-frakció vezetőjétől, majd elmondta, hogy nem az a pár millió forint fogja megmenteni a várost, ami a lakbérekből származik, és úgy vélte, a Fidesz-frakciónak azon kellene dolgoznia, hogy visszaszerezzék azt az egymilliárd forintot, amelyet az állam követel Esztergomtól az átvett intézmények fenntartása fejében.
Kálmán Sándor fideszes képviselő szerint a testületből egyedül Tétényi Évának nincs joga azt a kérdést feltenni, hogy kinek van szíve, mert ő indított adósságrendezést a város ellen, ami mérhetetlen kárt okozott. "Az elképesztő, ócska demagógia, amit Ön a lakbérekről előadott. Azt pedig, hogy a Fidesz-frakció gondoskodott az emberekről, az elmúlt évek bizonyítják" - tette hozzá Kálmán Sándor.
Tétényi Éva rágalmazásnak nevezte Kálmán Sándor szavait, ezt az érdeklődők tapssal kísérték, majd indulatos szóváltás alakult ki a teremben. A polgármester először öt perc szünetet rendelt el, majd újabb személyeskedő vita alakult ki, ezúttal a polgármester és a frakcióvezető között, s a szóváltás a Fidesz-frakció kivonulásával végződött.
Később Pál György (Fidesz) képviselő az MTI tudósítójával telefonon azt közölte, azért vonultak ki az ülésről, mert a polgármester nem tud rendet tartani a teremben, a hallgatóság pedig folyamatosan zaklatja képviselőiket, s ebben a légkörben nem kívánnak dolgozni.

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor