Ezt keressétek!

Írta: Szabó Lászlóné 2017. augusztus 30. szerda, 18:35

ftb 2.jpg - 63.91 KbKözvetlen, baráti hangulatú könyvbemutatóra került sor az esztergomi Laskai Osvát Antikváriumban 2017. augusztus 16-án. Ez alkalommal Puss Sándor – jezsuita szerzetes – két könyvével ismerkedhetett meg a közönség. Az író számára fontos szülőhelyének történelme. Csallóközi GPS című útikönyvében olyan személyekről, helyekről, eseményekről emlékezik meg, akiket, amelyeket kötelező lenne ismerni, de az internet böngészőjén keresztül nem találunk rájuk. A másik kiadvány Náray György krónikája, egy 1677-es, latin nyelvű írás, amelyet a szerzetes atya kötetbe rendezett.

Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen?!

Írta: Tátyi Tibor 2017. augusztus 25. péntek, 22:52

ftc 8.jpg - 10.57 KbAugusztus 15., Nagyboldogasszony napja, egyik legszebb ünnepe nemcsak Esztergomnak, de a környék hívő embereinek is. Nem utolsósorban pedig a Bazilika búcsúja, amikor több száz hívő zarándokol a délelőtti szentmisére. Legtöbbjük bizonyára belső áhítattól vezérelve és lelkiekben felkészülve az ünnepi szertartásra. Sokan gépkocsival érkeznek, főleg a távolabbi településekről. Mi is autóval igyekeztünk a székesegyház parkolójába, hogy még időben megérkezzünk, és ne legyen gond a parkolással. „Tibor, szerinted kell ma parkolási díjat fizetni?” – tette föl a kérdést kedves ismerősöm, aki egyúttal sofőrünk volt. Gondolom ezen a napon biztosan nem, hiszen ma ünnep van, válaszoltam. Biztos, ami biztos, felelt vissza gépkocsivezetőnk, majd kiszállt, hogy meggyőződjék, mi is a helyzet ezen a téren.

XII. Lábatlani Művésztelep

Írta: A. Bak Péter 2017. augusztus 25. péntek, 21:17

ftc 9.jpg - 129.62 KbA XII. Lábatlani Művésztelep és Alkotótábor 2017. július 3.–13. között került megrendezésre az Arany János Alapfokú Művészeti Iskola Napközijében. A nyári alkotótábor nyitott, bárki bárhonnan jöhetett, de elsősorban a helyi és a környékbeli érdeklődőket vártuk. A tábor elsődleges célja: a képzőművészetek iránt felkelteni az érdeklődést, felfedezni tehetséges fiatalokat, és segítséget nyújtani ahhoz, hogy a különböző főiskolák, egyetemek rajzfelvételijén megfeleljenek. A másik cél: az együttalkotás öröme, a közösségépítés, hozzájárulni a város kulturális életéhez, művészi értéket létrehozni.

Térségi Tanévnyitó Konferencia Esztergomban

Írta: Kissné Csorba Erika 2017. augusztus 24. csütörtök, 22:17

ftc 6.jpg - 445.84 KbImmáron negyedik alkalommal rendezték meg augusztus 23-án a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara szervezésében a nagy érdeklődésre számot tartó Térségi tanévnyitó konferenciát a Iohanneum épületében Esztergomban. Dr. Fodor György dékáni köszöntője és dr. Szőke-Milinte Enikő, a Vitéz János Tanárképző Központ vezetőjének ünnepi szavai után dr. Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke a 2017/18-as tanév feladatait ismertette. Előadásában kitért az oktatási intézmények és az OH közötti kapcsolat egyszerűsödésére, mely a KIR (központi informatikai rendszer) működésének köszönhető. Beszélt az országos kompetenciamérés rendszerének továbbfejlesztéséről, a PISA tartalmi változásairól, az intézményi és intézményvezetői ellenőrzésekről is.

Akik közelebb hozzák a világot

Írta: Szabó Lászlóné 2017. augusztus 24. csütörtök, 22:11

ftc 7.jpg - 72.21 KbSzent István-napi ünnepségre került sor Tokodon 2017. augusztus 18-án a Népművészeti Alkotóházban. E rendezvény keretében nyílt meg az a kiállítás, amely a 2. Tokodi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótáborban készült munkákat tárja az érdeklődők elé. A népes közönséget Tóth Tivadar polgármester úr köszöntötte. Ezt követően Robotka Dénes – önkormányzati képviselő – osztotta meg ünnepi gondolatait a hallgatósággal. Beszéde során felidézte az ünnep lényegét. Utalt arra, hogy ez a nap, Szent István napjaként, ismét hivatalos állami és egyházi ünnep lett. A történelem során Szent István alakja és augusztus 20-a mindenki számára másként értelmezett és ideologizált ünneplést jelentett, az alkotmány napjától az államalapításon át, az új kenyérig. A folytatásban felidézte István király élettörténetét.

ftc 5.jpg - 15.83 KbTöbb mint ötvenhárom éve történt, hogy akkori általános iskolám igazgatója és a tantestület egy Arany János munkásságát kutató pedagógus segítségével elkészítették a Toldinak és a Toldi szerelmének színpadi változatát. Az egész iskola és a szülők is mozgósítva lettek, mert a jelmezeket a szülők és nagyszülők készítették el otthon. A díszleteket, kellékeket az iskolánk tanárai és ügyes kezű apukák közösen állították elő. A hetedik osztályosoknak jutott ez a nagyszerű lehetőség, csak a Toldi szerepét alakító diák volt nyolcadikos.

ftc 4.jpg - 50.24 KbKegyszobor Kertvárosban

 


Egy héttel ezelőtt írtam róla, hogy Dorogra, a Szent Borbála katolikus templomba érkezett a Csíksomlyói Szűz Mária szobrának másolata. A szobrot augusztus 19-én áthozták Dorogról Kertváros katolikus templomába. Mint megtudtam a „kísérő”, dr. Pákozdi István pápai káplán, egyetemi lelkész atyától, a szobor a budapesti Egyetemi templom tulajdona. Most, Szent István királyunk ünnepkörére Dorogra, majd a kertvárosi templom búcsújára hozták el, mert az épületet Szent István király tiszteletére szentelték fel, és így a nevét viseli. Első szent királyunk, István Mária-tisztelő volt, országát oltalmába ajánlotta. A szobor a templom hajójában, az oltár előtti részen, egy posztamensen kapott helyet. Előtte piros-fehér-zöld színű virágokból álló kompozíció díszítette a talapzatot.

ftc 3.jpg - 62.53 KbElbontották a hőtávvezeték leágazását

 


A múlt hét elején munkások és erőgépek jelentek meg a vasút és a 111-es út közötti háromszög alakú fás, bokros területen. Ott, ahol a Dorogról Esztergomba vezető, betonoszlopokon álló fűtési csőrendszer húzódik. Azon a részen kezdtek dolgozni, bontani, ahol a volt Finommechanikai Vállalat 4-es (FMV) gyárához a csőrendszer lecsatlakozása van. A lecsatlakozás a vasúti pálya felett vezetett a gyári területre. A csőrendszer 22 betonoszlopon feküdt. Ez a lecsatlakozás már közel három évtizede használaton kívüli volt. Ugyanis a vállalat önálló fűtési rendszert alakított ki. Akkor még a létezett Csehszlovákiából láncrostélyos kazán vásárlásával és rendszerbe állításával oldották meg a fűtésüket és melegvíz-igényüket.

AGORA Budapest -- egy művésztelep 25 éve

Írta: Szabó Lászlóné 2017. augusztus 11. péntek, 18:26

ftc 2.jpg - 61.96 KbBudapesten a Széphárom Közösségi Tér és a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület (MBKKE) közös szervezésében 2017. augusztus 3-án nyílt meg az AGORA Budapest című kiállítás, amelynek során a tárlathoz kapcsolódó könyv bemutatója is lezajlott. A 2014 szeptemberétől üzemelő Széphárom kiállítóterei időszaki kortárs kiállításoknak adnak helyet, legyen szó képzőművészetről, iparművészetről, egyéni vagy csoportos tárlatokról.

Hírek Esztergom-Kertvárosból - 2017. augusztus 6.

Írta: Nagy Tibor 2017. augusztus 10. csütörtök, 11:37

ftc.jpg - 44.14 KbSzegényebb lett a város!

 


Augusztus 5-én, szombaton reggel hat óra után városrészi kerékpározásom alkalmából a szemem távolról megakadt a volt Esztergom-tábor vasútállomás térségében elszáradt falevél- és faágkupacokon. Odamentem. A sírás kerülgetett. A hét vadgesztenyefa a földön hevert. A törzsüket a talajtól kb. egy méter magasságban elfűrészelték, pedig a vágási felülete mindnek egészséges. A hagyomány szerint már a múlt század ’20-as éveiben is itt voltak. A fák az állomásépület és a sínpár közötti sávban félúton helyezkedtek el, egymástól 10 méteres távolságban. Magasságuk most 12–15 méter között volt. Egy méter magasságban a törzskerületük 220–260 centiméter között változtak.

Irodalom és szobrászat

Írta: Szabó Lászlóné 2017. augusztus 06. vasárnap, 20:42

ftd 9.jpg - 46.08 KbA Kismarosi Teleház Alapítvány és a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület (MBKKE) közös szervezésében irodalmi és művészeti délutánra került sor Kismaroson, az IKSZT Házban (Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér) 2017. július 27-én. Bemutatásra került az Esztergom és Vidéke Társadalmi és Kulturális folyóirat (EVID) 2017/1. száma. Wernke Bernát esztergomi költő legújabb verseskötetével is megismerkedhettek az érdeklődők, amely az MBKKE gondozásában jelent meg. Ezt követően került sor Kovács Géza erdélyi szobrászművész „Érzelmek a fémben” című kisplasztika-kiállításának megnyitójára.

„Az Egyház bizalommal tekint rátok…”

Írta: Szabó Lászlóné 2017. augusztus 03. csütörtök, 22:24

ftd 8.jpg - 62.60 KbA Felvidéki Egyházközségek VII. nyári táborának megnyitóját ünnepelték az esztergomi Bazilikánál 2017. július 31-én. Az ifjúsági tábor több napon át nyújt lehetőséget lelki feltöltődésre, kikapcsolódásra a szlovákiai magyar katolikus fiatalok számára. A 14 és 25 év közötti résztvevők mintegy harminc felvidéki községből érkeztek a tábor központi helyszínére, Ipolyhídvégre. A táborvezető Rákos Szabolcs, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) országos alelnöke. A tábor hagyományteremtő céllal jött létre évekkel ezelőtt Gyönyör László lelkipásztor munkájának köszönhetően.

Nemzetközi alkotótábor Tokodon

Írta: Szabó Lászlóné 2017. augusztus 02. szerda, 22:05

ftd 7.jpg - 61.94 KbTokod Komárom-Esztergom megyében, a Gerecse hegység keleti nyúlványai alatt fekvő település. A polgármester és a képviselő-testület döntése alapján, a korábbi hagyományokat folytatva, egy hétre – képzőművészek részére – megszervezték a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület (MBKKE) nemzetközi alkotótáborát a július 23. és július 29. közötti időszakban. Idén 21-en fogadták el az Önkormányzat és az MBKKE meghívását. A Népművészeti Alkotóház adott otthont a művészeknek, hogy zavartalanul dolgozhassanak. A házigazdák, Tóth Tivadar polgármester és munkatársai – nem ismerve lehetetlent – igyekeztek mindent megtenni a művészek kényelméért. A tábor vezetője Végh Éva képzőművész volt.

Gyula bácsi

Írta: Czirok Ferenc 2017. július 31. hétfő, 15:37

ftd 6.jpg - 10.64 KbAz a tanév – 1958 őszén – úgy kezdődött számunkra az általánosban, hogy alig két hét tanítás után életveszélyessé nyilvánították a tantermünket. Ezért az itt egymást váltó harmadikos fiúosztályok átkerültek a volt Esztergomi Kerékpáros Zászlóalj székhelyének -- a laktanyának – egyik, addigra már kiürített épületszárnyába, az akkori Zalka Máté utcai oldalra. A földszinten kaptunk helyet „társbérletben” a Füszért Vállalat raktárával. Osztályvezető tanítónk Gyula bácsi, a párhuzamos osztályé pedig Lajos bácsi volt, akit tanár úrnak szólítottunk. Lajos bácsi lesz majd hat év múlva – a Toldi dramatizált változatában – az „előhang” alatt sejtelmesen látható páncélos lovag. Ez azonban még soká lesz.

ftd 5.jpg - 47.43 KbFelhőszakadás szélviharral

 


Szűk negyvenperces időtartamban felhőszakadással, viharos széllel köszöntött be a kánikula vége Kertváros területén július 24-én, hétfőn 16 és 17 óra között. A jelzett időszak alatt közel harminc milliméter mennyiségű eső hullott a területünkre erős, viharos szél kíséretével. Az utcákon hömpölygött a zuhatagvíz. A csatornák nem tudták elnyelni a temérdek mennyiségű vizet. Amit el tudtak nyelni, az távolabb a csatornákból buzgárként került az úttestre, és szabadon folyt tovább. Nem csak a víz okozott gondot, kárt. A viharos szél több helyen fákat döntött ki. A Kolozsvári úton a 39/a számú családi ház telkén két fa dőlt ki.

ftd 4.jpg - 82.92 KbDr. Lékai László bíboros jelmondatát idézi a cím, amely a sokféle szorításban született állásfoglalását fejezi ki idézve Jób Könyvét. 2017. július 21-én az esztergomi Laskai Osvát Antikvárium szervezésében könyvbemutatóra került sor. A dr. Pákozdi István – pápai káplán, érseki tanácsos – szerkesztésében készült, Lékai László bíboros anekdotái című kötettel ismerkedhetett meg a nagyszámú közönség.

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor