Végh Sándor ötvös, szobrász kiállítása

Írta: A. Bak Péter 2016. június 27. hétfő, 10:29
Rate this item
(0 szavazat)

gfb.jpg - 81.46 KbVégh Sándor ötvös, szobrász (Kesztölc) kiállítása 2016. június 17. és július 11. között látható Lábatlanon, a Gerenday Közösségi Ház kiállítótermében. A tárlatot az alkotó valamint Dinnyés István, Lábatlan polgármestere, A. Bak Péter festőművész, művészeti író, a MAOE Komárom-Esztergom megyei képviselője, és számos művészetbarát jelenlétében Kovács Lajos tanár, helytörténész (Dorog), Végh Sándor munkásságának kiváló ismerője nyitotta meg június 17-én, délután öt órakor. A zenei közreműködők Csizmadia Katalin és Juhász Jusztina fuvolaművészek voltak. A kiállítót és a vendégeket Szabó Ildikó intézményvezető köszöntötte.

Az egyszerű kézügyességnek is van szellemi értéke. A görögök- tőlük örökölte Európa a szobrászatot - a művészekről mint „mesterségükben csodálatosan ügyes” emberekről emlékeznek meg számos írásban. Az ügyesség ebben az értelemben nem lehet szellemiség nélkül való lelketlen dolog. Az ügyesség a szobrászatban nemcsak annak technikai készsége, ez a szobrászat mesterségbeli része csupán. Nem a technika, nem a mesterség kielégítő gyakorlata az, ami a szobrászatot vonzóvá teszi, és annyi lelkes fiatal férfit és leányt csábít egy fáradságos, gazdaságilag terméketlen pályára. Megtanulni csak technikát lehet. Ezt sem tanulja meg mindenki egyformán jól. A görög értelmezés szerint az „ügyesség” már több a technikánál, ez már a természet ritka adománya, de a nagy művész, alkotó és „teremtő” ember; benne van valami a filozófusból, a költőből is. A szobor maga, mint műalkotás, csak több munkamenetben készül el. Elkészülése komplikált, hosszadalmas technikai feladat. Az alkotó, a szellemi tevékenység a lélekben, a képzeletben kell, hogy elinduljon (miért akartok háborút?!)
Végh Sándor életrajzáról, szakmai tanulmányairól pontos, korrekt adatokat nem tudok, ezeket Ő maga sem teszi közzé, így mint művészeti szakíró ezekre csak röviden térek ki. Kolozsváron született. 1990-ben áttelepült Magyarországra, és Budapesten lakott. Budapesten és Mányon a Leonardo ötvös képző szakon cizellálást tanult. 1999 óta él Kesztölcön, ahol 2000 nyarán megszervezte a fém díszműves tábort. Nyaranta nemcsak Kesztölcről, de az ország különböző helyeiről mennek az érdeklődők. A kesztölci általános iskolában két évig rajzot tanított, Esztergomban, a Zöld Házban képzőművész szakkört vezetett. „Magammal hoztam az erdélyi ember nyitottságát és érzékenységét a szépre, a fájdalomra”- vallja Végh Sándor, akinek alkotásai megtalálhatók Kolozsvártól Budapesten át Ausztrián keresztül egészen Amerikáig, cégérek, épületdíszek formájában, de lakások díszeként is. Dorog várossá nyilvánításának 25. évfordulójára készítette el Schmidt Sándor és Gáthy Zoltán portréja mellett a város címerét is.
Magyarországon már a honfoglalás után jelentékeny ötvösipar fejlődött ki. Jellemző ötvösremekek: a győri székesegyházban lévő Szt. László király ereklyetartó mellszobra a XIV. század végén készült (Kolozsvári Márton nagyváradi mester alkotása); Suky Benedek kelyhe (esztergomi székesegyház kincstárában); Asztaldísz (Hann Sebestyén nagyszebeni mester alkotása a XVII. századból); Nagy Sándor átkelése a Granicuson (Szentpétery József pesti mester alkotása a XIX. századból).
A ma élő ötvös alkotóművészek kategorizálását sem szükséges, sem hasznos tevékenységnek nem tartom. A kategóriák – nem a kategóriák tehetnek róla – a legtöbbször behatárolják a kiválasztott személyt, és a befejezetlen életművet befejezettként tárgyalva a művésszel is elhitetik, hogy EZ Ő, más nem is lehet. Inkább a tárgyakat mutatom be, mert a tárgyak – sokan így tartják – alkotóik helyett beszélnek.
Végh Sándor tárgyai nem mozognak szűk témakörben. Az új tématerületek felkutatása tehát napi feladat, a mondanivaló keresése lépcső a művészi rang elnyeréséhez vagy megtalálásához. A környezet bemutatása, hatásának számításba vétele mellett az alkotó jellemzése – kissé általános jellemzése – sem maradhat el. Igaz, mi is jellemezhetné jobban, mint munkái; néhány érdekesnek vélt és egyéniséget alakító körülményre azonban elöljáróban utalok. Az ember alakítja a környezetét – a művész az átlagembernél jóval hatékonyabban –, hogy ne maradjon olyan, amilyen; közben azonban maga is formálódik. Az adott lehetőség kihasználása az emberen, a művészen múlik. Végh Sándor, hogy művészete ápolásánál él-e a kapott lehetőségekkel, nem tudom, de nem is firtatom. Rengeteg tárgyféleséget művel. Az egyszerű motívumokkal borított madárijesztő maszk, edény, körplasztika, a bagoly, mint fali dísz; a réz és a vas megmunkálási eljárások pedig a tárgy és anyaga jellemzőjének vehetők. Végh Sándor igen témagazdag, művészi területén sokoldalú egyéniség. Jellemzői közül azonban más lényeges tulajdonságokat is fel kell fedeznünk. Végh Sándor tárgyairól nehéz általános jellemzőket mondani, mert szinte téma – vagy tárgyközönként elkülönülnek egymástól. Valóban irigylésre méltó szakmai és művészi „fegyvertárral” rendelkezik Végh Sándor. A nagyobb tárgyakra – elsősorban a fali díszekre – jellemző motívum vagy alakkincs alkalmazásánál a művész nem vonatkoztat el a tárgy használati és típus jellegétől; a formát, motívumot, figurát és a megmunkálás kiválasztott eljárásait nem változatlanul viszi egyik tárgyról a másikra, hanem tökéletesen idomítja azt a tárgy specifikus jellemzőihez. Díszítéseit különös gonddal készíti. Különlegesen egyéni alkotások ezek a művész számára is kedves fali díszek (az 1956-os forradalom 60. évfordulója, Hargita télen). Mondhatjuk, hogy velük a művész formát vagy teret talált a színek bemutatására, de minden egyes tárgy önmagában is több ennél. A hatásos dekoráló tulajdonság mellett a fali díszek forma és stílus szerint is különlegességek. Valamennyi részletükben modern darabok, korszerű alkotások e tárgyak (Napfogyatkozás, a pénz bűvöletének hatása). Azt is mondhatjuk, hogy a tárgy szerkezeti felépítése, a tárgy és a kimetszett környezet közötti kapcsolat a tökéletes konstrukciós megoldásra törekvés jegyében született. Tudatosan alkalmazott szerkesztési elvet találunk Végh Sándor tárgyain – akkor is, ha nem körzővel és vonalzóval szerkesztett, hanem forma- és arányérzékét hívja segítségül (nagypapa az unokával, parlagi sas). Közben a művész bemutathatja elképzeléseit, felvonultatja a különböző ötvös technikákat, és elmondja gondolatait e különleges nyelven a világról – társadalomról és emberekről –, félrevonult szemlélőként szerzett tapasztalatait állítja elénk, vagy úgy nyilatkozik, mint olyan művész, aki képtelen csak szemlélni a múltat és a jelent, a látványhoz hozzászövi a maga képzeletvilágát (életfa, kolozsvári szabadság 1968, az építő Kós Károly). A mondanivaló kérdésével is foglalkozni kell, hiszen a tárgy tartalmi vonatkozása sem lehet közömbös (Föltámadott a tenger-Petőfi Sándor, a polihisztor Brassai Sámuel). A dísz ugyan elfogadható egyszerűen dísznek is (rózsadíszes doboz, egy szál rózsa).
Végh Sándor – talán önmagának először – feltette a kérdést; azt, hogy mit csinált a művész, megmutatják a tárgyak; de ugyan a miértre is válaszolnak-e? Egyszerűen, minden különösebb fejtörés vagy keresési szándék nélkül megragadhatjuk a helyes választ, azt, hogy miért éppen ezt és miért éppen így alkotott a művész? Bár erre a kérdésre gyakran az alkotó sem tud szavakkal világos és helyesen leírt választ adni, és amikor ilyenféle nyilatkozattételre kényszerül, a szó gyakran elég sutának tűnik. A tárgyak sokasága lehet csak a válasz; a valamennyi tárgyra érvényes tartalmi és formai jelleg igazíthat el a helyes megoldás felé.
Szólnom kell még Végh Sándor ötvös gyakorlatában megtalálható technikai eljárásokról, melyek művészi jegyei között is szerepelnek, alkotásainak különleges kifejező erőt adva, a formai jegyeken keresztül válnak a művészi tartalom részévé (a legszebbnek, Hargita télen, az alkotó kéz - Baumit pályázat II. díja). A vörösréz a fémek között is a nagyobb fajsúlyúakhoz tartozik – vörös színe, sötét tónusa csak fokozza a súly érzetét, árnyékképzésre oly hajlamos adottságai lefelé húzzák a tekintetet.

Végh Sándor önálló kiállításai (válogatás):
Ferencvárosi Művelődési Ház, Bocskai Galéria (Budapest), Féja Géza Közösségi Ház, Zöld Ház (Esztergom), Művelődési Ház (Tokodaltáró), Művelődési Ház (Piliscsév), Művelődési Ház (Dorog), Klub (Kesztölc).

Közösségi munkái (válogatás):
Gerbeaud cukrászda felirata, rézkakasok (Budapest), községi címer, keresztelő medence fedele, zászlótartó talp, Kincses József Általános Iskola névadó emléktáblája, Pávakör jubileumi dísztála, és a Szabadság téren elhelyezett két méter magas kopjafa az 1956-os forradalom évfordulójára (Kesztölc), Gárdonyi Géza Iskola névadó portréja, Brunszvik Teréz portré az óvodának, Nyugdíjas Kórus évfordulójára dísz-plakett (Tokodaltáró) és Dorog város 25 éves évfordulójára a város címere.
„Mikor a munka nem lesz robot, és a művészet nem lesz fényűzés, akkor jön el az ország, amelyről a legjobbak jövendöltek.” (Juhász Gyula) 

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor