Rate this item
(0 szavazat)

gdd.jpg - 58.59 KbA kisplasztikai kiállítás megnyitójának teljes szövege (Látogatható: 2016. augusztus 18-tól – szeptember 9-ig a lábatlani Gerenday Közösségi Házban.)

„A szobrászat az a művészet, mely a formákat a fény és árnyék játékában jeleníti meg.” (Auguste Rodin)

Mindig jó dolog, amikor valaki létrehoz valamit, alkot. A globalizált világunkban, amikor az ember embernek farkasa, amikor az aranyborjú imádata dominál, amikor az emberi kapcsolatok az érdekek mentén alakulnak, akkor csak két dolog lehetséges, ami csöndet, megnyugvást, az emberi élet értelmét jelenti: valamit létrehozni, alkotni vagy a templomok áhítatos szférájában elmélkedni, hogy végül is mi végre vagyunk itt a Földön, mit csináljunk magunkkal. Közben észrevesszük, hogy ami megmaradt az évezredekből, és meg fog maradni ezután is, az a művészet, az emberi alkotások.

A szobrászok már régóta tanulmányozták és utánozták a klasszikus görög és római szobrokat. Ebből alakult ki a XIX. században a klasszicizmus. Főleg fehér márványból dolgoztak. A kor egyik nagy szobrászművésze, Ferenczy István (1792-1856) első nagysikerű művét, a Pásztorlánykát (1820-22) fehér márványból faragta Rómában, s onnan küldte haza. A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán látható. Ebben a stílusban a szobrok merevek voltak, s ez lett az akadémizmus szobrászatának is jellemzője. A művészek nehezen tudták áttörni a klasszicizmus és az akadémizmus merev korlátait. Izsó Miklós (1831-1875), a sajnálatosan rövid életű szobrász zseni, azért megpróbálkozott ezzel, és a magyar romantikus szobrászat kiemelkedő alakja lett. Búsuló juhász (1862) című fehérmárvány-szobra a Magyar Nemzeti Galéria egyik büszkesége.
A XIX. század és a XX. század fordulóján a realizmus eljutott a szobrászat területére is, sőt egyesek az impresszionista mintázási móddal is próbálkoztak. A francia Auguste Rodin (1840-1917) legismertebb bronzszobrán, a Gondolkodón (1885), tisztán plasztikai eszközökkel fejezte ki a gondolkodást. Szobrain megpróbálkozott a szobrászi impresszionizmussal is, amikor széles, szinte ecsetnyomszerű részletekre bontotta fel szobrainak, formáinak felületét. A felületbontás fény-árnyékokat adott, ami lággyá tette plasztikájának szilárd formáit. Ez a mintázási mód azonban a XX. században a plasztikai formák teljes felbomlásához vezetett.
A kor nagy magyar szobrászművészei és alkotásaik:
Stróbl Alajos (1856-1926) Anyánk (1887) című életnagyságú fehérmárvány-szobra (MNG) a XIX. századi magyar szobrászat realizmusának nevezetes alkotása. A századforduló nagy realista mestere, Fadrusz János (1858- 1903), lakatosból lett szobrászművész. Ismert alkotása a kolozsvári Mátyás emlékmű (1902). A lovas szobor, a ló és lovasa egységében fejezi ki a monumentalitást. Ligeti Miklós (1871- 1945) korszerű realizmussal mintázta meg a városligeti Anonymus (1903) bronzszobrát. III. Béla király névtelen jegyzőjét ábrázoló szobor beállítása, tömegalakítása, és változatos formarészleteinek impresszionista ízű, festői megmintázása kiváló példája az emlékszobrászatnak. A magyar realista szobrászok korszerű európai színvonalat képviseltek.
Nyugat-Európában a XX. század eleje óta divatos formalizmus befészkelte magát a szobrászatba is. Megváltoztak az igények, megváltozott a tartalom és a forma. A XX. században, és különösen annak második felében jóval nehezebb összegezni, általánosítani a korstílus jellemzőit, mint bármelyik korábbi korszakban. Sokkal több, szinte számba vehetetlenül sok az egyidejű stílustörekvés, amelyek akkor is ellentmondásosaknak, sőt egymást tagadóknak látszanak, ha szemléletileg rokonok. Létezik egy avantgárd magatartás, amely mindannyiunkra jellemző, mégpedig az előzmények tagadása, a tagadva továbblépés szándéka. A XX. századi stílusváltások gyorsasága, sokfélesége következtében a művészeti produkció több lett. Bárki műtárggyá minősítheti az általa létrehozott produktumot, és el is adhatja, ha van rá vevője. A modern szobrászat legjelentősebb alakja az angol Henry Moore (1898-1986), aki a következőket mondja: „Minden művészet absztrakció, a szobrászatban már önmaga az anyag is elégséges, hogy eltávolítsa a művészt az elgondolt bemutatás és megjelenítés gondolatától, mert az anyag az absztrakció felé tolja. Így a mű saját vitalitásával és energiájával lesz tele a tárgyától függetlenül.” A román származású Constantin Brancusi (1876-1957) Alvó múzsa című szobrán a női fej formái végsőkig leegyszerűsítettek. A fejen a szendergés finom lágysága érződik. A képzőművészet ábrázolási módjai közül a nonfiguratív irányzat a valóságot elvont – absztrakt – formákkal ábrázolja. Hans Arp (1887-1966) Kertplasztikája kavicsokra emlékeztető emberi testet ábrázol. Simára csiszolt formái nyugalmat árasztanak.
A hazai modern szobrászat elindítója Medgyessy Ferenc (1881-1958) volt. A XX. századi magyar szobrászat egyik legnagyobb alakja – a festő Ferenczy Károly fia – Ferenczy Béni (1890-1967). Kerényi Jenő (1908-1975) szobraira a dinamikus mozgás és a feszültség jellemző. Borsos Miklós (1906-1990) leegyszerűsített, nonfiguratív plasztikákat is készített. Schaár Erzsébet (1908-1975) térmegoldásai változatos anyagok – üveg, tükör – felhasználásával készültek. Több művén a pop-artra utaló elemeket is alkalmazott. Somogyi József (1916-1993) expresszív hatású köztéri szobraira belső drámai feszültség jellemző (magántanítványa voltam). Varga Imre (1923-) műveiben a hagyományos mintázást új anyagokkal és formai elemekkel társította.
A XX. század második felétől egészen napjainkig a műalkotás függ a profithajszától, a spekulációs nyerészkedési vágytól. A művészet az igaz emberek, a jó szándékú elmék, az érzékeny lelkek nyelve, érintkezési eszköze, minden misztifikáló handabandázás merő illetlenségnek minősül a jelenlétében. A művészet egyik feltétele a közönség, és nem közömbös, hogy az milyen. Míg másutt a közönség teremti meg a művészetet, nálunk ez megfordítva történt, a művészek teremtették meg a közönséget. A művészeteknek nem tömegre, hanem közönségre, fogékony, áhítatos lelkekre van szüksége. A művészet az élet legszebb kivirágzása, és mindig az életből merít.
Kovács Géza szobrászművész 1958. április 2-án született Marosvásárhelyen. A kolozsvári Műszaki Egyetemen végezte műszaki tanulmányait. 1983-tól a sepsiszentgyörgyi ISMA Rt. tervezőmérnöke és számítástechnikai szakembere. Első önálló kiállítása 1988-ban nyílt meg Sepsiszentgyörgyön. Azóta kiállítóművész. Rendszeresen részt vesz különböző alkotótáborokban, művésztelepeken (Mezőtúr, Vaja, Nagyatád stb.). A három évtizedes pályakép sikereket mutat. Számtalan egyéni és csoportos kiállítása volt szerte a világban, Ausztriától Amerikáig. Elnyert ösztöndíjakat és különböző művészeti díjakat. Tagja több magyar és külföldi szakmai szervezetnek. Sok műve van különböző közgyűjteményekben, Angliában, Bulgáriában, Japánban, Kínában, Magyarországon, Olaszországban, Moldva Köztársaságban, Romániában, Svédországban, Spanyolországban, Szlovákiában és az USÁ-ban. Munkái vannak: Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában, a Fővárosi Képtár Kiscelli Múzeumban, és a Pesterzsébeti Múzeumban. Több európai ország magángyűjteményében vannak szobrai. Kilenc monumentális alkotást készített Magyarországon, Romániában és Szlovákiában. A művészről 2010-ben Vargyasi Levente „Hamvadó elektródavég” címmel kilencperces portréfilmet készített.
Kovács Géza 2007-ben megkapta a Pro Cultura Hungarica Emlékplakettet. 2009-ben átvette a Román Kulturális Érdemrend lovagi fokozata „K-képzőművészet” kategória kitüntetést. 2011-ben a Magyar Művészetért Alapítvány Ex Libris Díjjal tüntette ki. 2014. augusztus 20-án a Magyar Köztársaság Elnöke a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesítette, amihez ezúton is gratulálok.
Kovács Géza a magyar és külföldi szakirodalomban is szerepel: Kortárs Magyar Művészeti Lexikon; Wehner Tibor: Kovács Géza (2011); Modern magyar szobrászat 1945-2010; Szobrász lexikon; Alexandru Cebuc: Kortárs Román Művészek Enciklopédiája (2012, Bukarest) stb.
Kovács Gézának ebben az évben már volt két kiállítása: Budapesten az Újpest Galériában, és Sepsiszentgyörgyön a Lábas Házban. A lábatlani Gerenday Közösségi Házban rendezett kiállításán 38 db kisplasztikája látható. A kisplasztika szigorúan véve a 80 cm-nél vagy 1 négyzetméter felületnél kisebb szobrászati alkotás. Esztétikai értelemben a szobrászat intim térbe szánt ága. Kovács Géza szobrászatát a fémek plasztikai és technikai megmunkálásának kihasználása és groteszk, pop-artos hangvétel jellemzi, a figuralitás és a minimal-art között. Játékosan stilizált, újszerű tárgyformálást valósít meg. Domináns anyaga a vas. Talált eszközökkel alkot, és képes rátalálni ezek kifejezőerejére. Több darabból álló műalkotás-sorozatokat, együtteseket hoz létre.
Kovács Géza vasszobrai nem mozognak szűk témakörben. Az új tématerületek felkutatása tehát napi feladat, a mondanivaló keresése lépcső a művészi rang elnyeréséhez vagy megtalálásához. Valamennyi részletükben modern darabok, korszerű alkotások. Azt is mondhatjuk, hogy a tárgy szerkezeti felépítése, a tárgy és a kimetszett környezet közötti kapcsolat a tökéletes konstrukciós megoldásra törekvés jegyében született. Tudatosan alkalmazott szerkesztési elvet találunk Kovács Géza tárgyain – akkor is, ha nem körzővel és vonalzóval szerkeszt, hanem forma- és arányérzékét hívja segítségül. A művész elmondja gondolatait e különleges nyelven a világról – társadalomról, emberekről –, félrevonult szemlélőként szerzett tapasztalatait állítja elénk, vagy úgy nyilatkozik, mint olyan művész, aki képtelen csak szemlélni a múltat és a jelent, a látványhoz hozzászövi a maga képzeletvilágát.
Erdélyben még fellelhetők az alapanyagok a szobraihoz. Ezek elsősorban a régi paraszti élet mementói. Megtalálja ezeket padlásokon, pincék mélyén, kocsiszínekben, esetleg vasgyűjtő telepeken. Mint volt gépészmérnök, jó szemmel veszi észre a lehetőséget, és a megmunkálás technikai része sem okoz számára gondot. A régi, eredeti rozsdát letakarítja a munkadarabokról, hogy új funkciót, új életet adhasson a már régen haszontalan anyagnak. Művészi látásmódja beleérző képességével és technikai felkészültségével hozza létre kompozícióit, amit azután új rozsdával patináz. Kovács Gézától nem idegen a groteszk hangvétel és az irónia sem. Műtárgycímei is érdekesek: Átkozott gereblye, Itt bújjatok át, A határőr dilemmája, Ártalmas gázok között, Letaposva, Szerencse zárja, A szónok védelme.
Kovács Géza művészi eszközökkel keresi a dolog lényegét, mind mélyebbre hatolva a megoldás elérésében. Hogyan közelítsünk mi nézők ezekhez a kiállított kortárs képzőművészeti alkotásokhoz? Idegenkedve? Tisztelettel vegyes irtózással? Megfelelő távolságot tartva, mert nekünk, hétköznapi embereknek nincs közünk az egészhez? Ellenkezőleg! Hiszen mindnyájunkban ott él, jelen van a szépre, az értékesre való érzékenység. A művészet a közönségét keresi. A művész az ártatlan befogadó megnyerésén fáradozik. Figyelemre áhítozik. Nem adja fel a reményt, hogy a gyanakvó, így nehezen megnyerhető publikum egyszer mégis behódol neki. Nehéz dolga van, mert már mintegy száz éve a közönség figyelme egyre kelendőbb termék. Már rég nem az elitművészet magányos tornyában alkot. Keresi az utat a nyilvánossághoz, a lehetőséget a befogadó felé.
A művészet alapjait vizsgálva bizonyos ritmusról, arányokról, a dolgok térbeli vagy időbeli rendezettségéről beszélünk. Ahhoz, hogy a kiállított műveket művészinek lássuk, a bennünk rejlő adottságok, a ritmusokra és arányokra adott válaszaink döntenek. Vállaljuk bátran, miközben a szobrokat nézzük, hogy azok igenis hatnak ránk. Elgondolkodtatnak, gyönyörködtetnek vagy éppen emlékeket idéznek. Ne féljünk kijelenteni, a művészet érték. Magyarországon a kultúra helyzete olyan, hogy nem maradhatunk benne szenvtelenek. Nem valami széplelkű kultúrsznobizmusból paposkodunk a kultúra mellett, hanem a nemzet alapvető érdekéből. A közművelődés ügye nem járulékos AZÉRT-EZ-IS-HADD-MENJEN-CSAK, hanem a nemzet sorsának, jövőjének egyik kulcskérdése. Nem abból kell kiindulni, hogy mennyi pénz kell a kultúrához, hanem, hogy mennyi kultúra kell a pénzhez. Itt az ideje annak, hogy a kultúra ügye kiemelkedjen eddigi bántó részlegességéből, és érdeme szerint a nemzet ügyévé váljon.
Kedves művészetbarát közönség! Constantin Brancusi szobrászművész szavaival nyitom meg Kovács Géza sepsiszentgyörgyi szobrászművész „Amikor megszűnt a félelem” című kisplasztikai kiállítását a lábatlani Gerenday Közösségi Ház kiállítótermében: „Ne keressetek homályos vagy misztikus formulákat művészetemben. A tiszta öröm az, melyet felkínálok. Olyannak fogadjátok szobraimat, mint amilyeneknek látszanak.” 

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor