Párkányi hal a bécsiek tányérján

Írta: Tátyi Tibor 2017. május 03. szerda, 11:31
Rate this item
(0 szavazat)

ftk.png - 352.27 KbHa visszarepülhetnénk az időben úgy 80 – 90 évet, és módunk nyílna beletekinteni egyes bécsi háziasszonyok kosarába, amint hazafelé tartanak a halpiacról, érdekes felfedezéseket tehetnénk. Főleg, ha még arra is rákérdeznénk, hogy kitől vették a halat. Párkányi árustól, hangzana sok esetben a válasz. Hogyan? Párkányi hal a bécsiek tányérján? Miként kerül oda? A császárvárosiak Párkányban fogott halainak történetét – sok egyéb más érdekesség mellett – Lábik János festőművész mesélte el nekem, akit nemrégiben kerestem fel egy beszélgetés erejéig.

A találkozás ötletét a Párkányi Horgászegyesület alapításának 70. évfordulója és az a tény adta, hogy városunkban a halászat az egyik legnépszerűbb foglalkozás, na meg szabadidős tevékenység is volt egyben. Talán csak kevesen tudják, hogy a híres párkányi festőművész igazi halászdinasztiából származik. A nagyapa, Lábik János a két világháború közti időszakban igencsak fontosnak számító halászmesteri posztot töltötte be. Egyedüliként ő volt jogosult a mai halászengedélynek megfelelő halászjegy kiállítására, emellett pedig a városban és annak környékén folyó halgazdálkodást felügyelte. Az ópapa, ahogy Lábik János nevezte, Erdélyben katonáskodott, ahonnan feleséget is hozott magával. Az ómama tökéletes házastársnak bizonyult, hiszen teljes mértékben támogatta férje halászattal kapcsolatos tevékenységét. „Akkoriban egy nagy jégverem volt a plébánia udvarán, amit nagyapáék béreltek az egyháztól. Ebbe a verembe gyűjtötték össze a környékről kifogott halakat, hogy aztán ómama felügyelete mellett a jéggel megrakott fonott kosarakba rakják, a kosarak tetejét gondosan lepányvázzák, és annak széleit a kosarakhoz varrják” – magyarázta. Az így előkészített áru aztán vagy a környező falvakba került, vagy lovas kocsin a vasútállomásra szállították, ahol gyakorlatilag poggyászként föladva a környező nagyvárosok szerepeltek úti célként. Mivel ómama nagyon jól beszélt németül, ezért a Bécs felé induló halszállítmányt sokszor maga is elkísérte, és nyelvtudását felhasználva személyesen árulta a halakat a császárváros halpiacán. Nos, így készülhetett nagyon gyakran bécsi halászlé, netán sült hal a párkányi pontyból vagy egyéb más fajtából. A nagyapa ráadásul egy brünni múzeummal is kapcsolatban állt, tudtam meg Lábik Jánostól, amely gyakorta kért halpreparátumokat az intézmény részére. Erre a célra természetesen csak a különlegesen szép példányok feleltek meg, de időnként azért akadt egy-egy. A családi legendárium egy további különleges eseményt is megőrzött: Horthy Miklós időnként Kovácspatakon szokott vadászni, nos, egy ilyen alkalommal Lábik-nagyapa főzte a halászlevet a kormányzónak és csapatának.
A nagyapa fia, Lábik Gyula – Lábik János édesapja – már a második világháborút követő államosítás időszakához volt kénytelen alkalmazkodni. Az ómama halkereskedését nem tudta folytatni, nem indult több, halakkal és jéggel megrakott kosár sem Bécsbe, sem máshová, viszont elérkezett az ideje a szervezett halászatnak. Lábik Gyula többedmagával együtt megalapította a Párkányi Horgászegyesületet, mégpedig 1947-ben, tehát éppen 70 évvel ezelőtt. Az egyesület elnökévé Bitter Károlyt, nyugalmazott iskolaigazgatót választották. Történetükről rövid összefoglaló olvasható honlapjukon, így a most következő adatokat onnan sikerült átvenni. A ´40-es években 60 tagja volt a helyi horgászegyesületnek, akik közül 15 volt a sporthorgász, a többiek hálóval halásztak. Ismertebb halászok ebből az időből: Nagy István, Lábik János és Rendás Károly. Az ´50-es években bővült a tagság, ráadásul a jelenlegi sétálóutca területén egy boltot is nyitottak, ahol a hivatásos horgászok által kifogott halakat árusították. 1951-ben rendezték az első horgászversenyt, Kovács László vezetésével. Ekkoriban több pedagógus is az egyesület tagja volt, így már ebben az időszakban elkezdődött az ifjúsággal való törődés, a horgászat megszerettetése az ifjú nemzedékkel. A ´60-as és a ´70-es évek a további létszámgyarapodás jegyében teltek el, a honlapon olvasható összefoglaló külön kiemeli ebből az időszakból a bényi és a kéméndi horgászokkal való sikeres együttműködést. Ugyanakkor Ebeddel, Garamkövesddel és Nánával már korántsem volt ilyen szoros a kapcsolat, mivel ezekben a községekben állítólag sok volt az orvhalász. Az egyesület ekkori fejlődéséhez nagymértékben járultak hozzá a következő személyek: Vince Antal, Bitter Károly, Kovács László, Lábik Gyula, Lenk Gyula és Nemes Gyula. Az 1989-es változások nem hagyták érintetlenül az egyesületeket sem, az összefoglalóból kitűnik, hogy elsősorban a horgászatra vonatkozó törvények megváltozása érintette sokszor kedvezőtlenül a sporthorgászatot. Jelenleg a Párkányi Horgászegyesület taglétszáma ezer fő, elnöke pedig Farský Eugen.
Lábik János – örökölve a nagyszülők és édesapja horgászszeretetét – maga is szívesen halászott, amikor csak tehette. Ám az ősöktől örökölt horgászvérbe a festészet iránti szenvedély is bele volt kódolva, és ez utóbbi erősebbnek bizonyult. Az unoka inkább a festészetben teljesedett ki, a festővászon mellett érezte igazán otthon magát. A horgászat így nála megmaradt szabadidős tevékenységnek és természetes kikapcsolódásnak. Ám festményei hűen tükrözik a halászattal foglalkozó ősök elköteleződését a víz iránt, hiszen a Duna, a Garam és egyáltalán a folyó gyakori témaként tűnik föl képein. Talán nem árulok el titkot, ha leírom: Lábik János komoly betegségből lábadozik tavaly június óta. Legfőbb vágya, hogy ismét ecsetet, vagy legalábbis tollat vehessen a kezébe. Sok közölnivalója van még, tervek szövődnek a fejében, amihez fel kell gyógyulnia. A látogatás során megbizonyosodhattam arról, hogy ehhez minden feltétel adott, hiszen szerető család és gondoskodó feleség veszi körül. Neje, Eti néni hű társa, immár több, mint 60 éve. A beszélgetést ő is figyelemmel kíséri, segít férjének, ha megakad egy-egy szó kimondásában, vagy ha a megfelelő kifejezésen gondolkodik. Szóval, Istennek hála, jó kezekben van Pro Urbe díjas festőnk. Én ezúton köszönöm neki és Eti néninek, hogy fogadtak, hogy elbeszélgethettünk, kívánok a magam és az Esztergom és Vidéke szerkesztősége nevében mihamarabbi gyógyulást!

Tátyi Tibor

Tátyi Tibor

Tátyi Tibor a brünni egyetemen végzett történelem és magyar szakon. Korábban általános iskolában és középiskolában tanított, jelenleg szerkesztéssel és fordítással foglalkozik. Pedagógiai és irodalmi jellegű írásai a szlovákiai magyar pedagógusok és szülők folyóiratában, a Katedrában, a Hogyan Tovább? című lapban, az Átkelőben, a Prágai Tükörben, továbbá az Új Képben - vajdasági magyar pedagógusok lapja - jelentek meg. Párkányban él.
 

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor