Isten képekbe formált szavai

Írta: Végh Éva 2018. február 10. szombat, 23:43
Rate this item
(0 szavazat)

fsu 3.jpg - 56.75 KbAz esztergomi TÁR-LAK Szalonban 2018. február 2-án nyílt meg Krokker Krisztina ikonfestő kiállítása Képpé formált szavak címmel. A tárlatot Végh Éva Rauscher- és Pro Urbe díjas képzőművész nyitotta meg. Az alábbiakban közöljük Végh Éva megnyitóbeszédét.

Az ikonok a Római Birodalomnak abban az átmeneti korszakában, a IV–V. században születtek, amikor az ókor után kezdetét vette a középkor. Az őskeresztény gyülekezetek ebben az időszakban egyházzá szerveződtek. Az egyetemes zsinatok hitvitáiban kialakult a keresztény egyház dogmarendszere és benne a művészetekhez való viszonya is. Az akkor felállított szabályok mind a mai napig érvényesek, és behatárolják az ikonfestő mozgásterét.
Mi is valójában az ikon? A szó maga táblaképet jelent, ám ennél jóval elvontabb tartalmú. Ablakként fogható fel, ami az isteni dimenzióra enged rálátni. A rajta szereplő színek, formák, mozdulatok, jelképek kötöttek, még 787-ben, a niceai zsinaton fektették le az ábrázolás szimbolikáját, ami azóta is érvényes mindkét egyházra. Bár az évszázadok, a különböző kultúrák hatásai és a nagy mesterek (mint például Andrej Rubljov) iránymutatásai nyomot hagytak az ikonokon, a kanonikus formától nem tértek el. Mint ahogy a témák sem változtak: Jézus Krisztus, Isten anyja, szent próféták, apostolok, vértanúk, az ő életükből egy-egy jelenet, továbbá a Biblia. Ezeket nem változtathatja meg a művek másolója. Az ikonfestés nem szimpla másolás. Valamennyi szín jelentéssel bír, s az arany adja mindehhez a mélység, perspektíva és árnyékok nélküli lebegő, időtlen „teret”. A mozdulatok szintén „kódoltak”, a fatábla előkészítése is bonyolult. Karcolják, enyvezik, leheletfinom krétaalap kerül rá, akár 8 rétegben. Csak ezután jöhet az aranyozás és maga a festés, mégpedig elkülönülő rétegekben. Először a legsötétebb alapszíneket hordják fel árnyalatok nélkül, majd következnek a körvonalak. A színeket egymást követő rétegenként világosítják, tónusonként haladva a „fény” felé. E módon az ikon enyhe plasztikusságot is szerez, hiszen a legvilágosabb részeken van a legtöbb réteg. Épp ez a rengeteg munka adja igazi értékét, spirituális tartalmát. Ez nem a művész önmegvalósításáról szól. „Lassú munka, amelynek végén csak a készítő tudja, meg az Isten, hány réteg fekszik a felszín alatt mindenki más elől elrejtve. Idézve El Grecót, aki szintén készített ikonokat pályája elején: „Ezek a lélek rétegei, az életedé, a tehetségedé, ez vall arról, hogy szenvedélyesen szeretsz úgy festeni, ahogy Isten diktálja.”
Én Hajóson, a Nemzetközi Művésztelepen csodáltam meg először Krokker Krisztina gyönyörű munkáit. Voltaképpen nem is értem, hogy az ízig-végig modern fiatalasszony miért adta a fejét erre a szigorú szabályokra épülő művészetre? A választ egy cikk alapján állítottam össze SZENDI Horváth ÉVA írása alapján, amely A DIPLOMATA MAGAZINBAN jelent meg.
Kriszta nem egy szabványos életet képzelt el magának. A kivágás, a ragasztás, festés, rajzolás és egyéb kézműves dolgok mindig nagyon érdekelték. Lakásuk mellékhelyisége volt az első kiállítótér, ahová kirakta a „műveit”. „Szerettem volna ilyen dolgokkal foglalkozni, de nem volt bátorságom, és abban az időben nem figyeltek ennyire a pályaválasztásra, így ösztönzést sem kaptam, az iskola sem szorgalmazta képességeim kibontakozását. Hagyományos értékrendet valló szüleim valamilyen megbízható jövőt adó foglalkozást képzeltek el nekem.” nyilatkozta Krisztina. Érettségi után munkába állt, majd férjhez ment, férjével kiköltöztek Franciaországba. Egy húszéves zalai lány az ikonokat csodálva így sóhajtott egy francia hegyvidéki falu görög katolikus templomában: „de jó volna ilyeneket festeni...” Egy szerzetes meghallotta a kívánságot, s a lány vágya teljesült. — mesébe illő nem? Aubazine-ban egy katolikus életközösségben találkozott és ott ismerkedett meg a helyi Melkita Bizánci Egyház templomának ikonjaival, amelyek teljesen lenyűgözték. Ott találkozott a holland származású Johann P. Baars-szal, neves ikonfestő papszerzetessel, későbbi mesterével, aki a templom ikonosztázát és az ott felépült kolostor falfestményeit készítette. A Mester, aki rengeteget tudott a műfajról, ennek elismert művésze, beavatta az ikonfestés rejtelmeibe. Ott és akkor végképp megfertőződött! A Mester ingyen kapta, ezért ingyen is adta a tudást tovább. A hajdani rajz- és festési gyakorlat akkor nagyon jól jött, a mester pedig meglátta a rajongóban a tehetséget. Johann tanítása másfél évig tartott, utána ő továbbment Libanonba, Krisztináék pedig hazaköltöztek. De ott és akkor az ikon örökre az élete része lett, mindaz, amit képvisel és amit jelent a világnak. Szerencsés és hálás a sorsnak. Hiszen kevesen vannak, akik 21 évesen már tudják, mi a hivatásuk és hol a helyük a világban. Ajándék volt ez, csoda.
De mi történt itthon? Magyarországon ’93-ban még nem voltak megfelelő festékek és a mindennapi módon hozzáférhető szakirodalom sem. Sokat küzdött a technikával. Ha adódott festés közben egy probléma, utána kellett járnia. Főleg könyvtárakban képezte magát, hiszen a szigorú szabályrendszernek és a teológiai háttérnek maximálisan meg kellett felelni. Szívvel-lélekkel ikonfestőnek érezte magát. Ebben a műfajban az egyén művészi szabadsága nem elsődleges, háttérbe kell szorulnia a szolgálatban. Közben megszülettek a lányai, majd amikor a legkisebb is óvodás lett, — újra beült az iskolapadba. 2005-ben kertészmérnökként végezett a Corvinus Egyetemen, és ebben a teljes embert igénylő szakmában nyolc évig dolgozott. Ám egyszer csak eljött az idő, amikor döntenie kellett… Nehéz a biztost feladni a bizonytalanért… Ez igaz, de egyre erősebb lett benne egy megfoghatatlan belső kényszer. Természetesen az ikon mellé tette le a voksát, és újabb tanulás, könyvtárazás várt rá. Sokat festett, és érezte, hogy egyre jobbak lettek a munkái. Kiteljesedhetett ebben az életformában. Édesanya, aki három gyermeket nevel. De az alkotás az Ő esetében is, ahogyan mondtam, egy bensőséges viszony Istennel, egy lassú folyamat, az igazi értékét csak Isten ismeri fel és Ő. Csak Ő tudja, meg az Isten, hány réteg fekszik a felszín alatt, mindenki más elől elrejtve. Ezek az Ő lelkének rétegei, az életéé, az Ő tehetségéé. Az ikonfestés imádság, és Ő ezt nagyon komolyan veszi.
Egy ideje kiálltja munkáit, és a nagyközönség elé áll. Elsőként a Zalaszentgyörgyi Nemzetközi Művésztelep közössége fogadta be, és ezzel óriási bátorságot, önbizalmat nyert. Azóta sok más helyen is megfordult, és ez az aktivitás komoly inspirációt jelent a számára. Folyamatosan mellette áll a családja, hiszen másképp nem is tudna ilyen „sűrű” életet élni. Részt vesz több nemzetközi és hazai Alkotótáborban. Meghívást kapott Japán Magyarországi Nagykövetétől egy formális ebédre, majd az azt követő kötetlen beszélgetésre. A nagykövet úr műgyűjtő, és munkái felkeltették az érdeklődését. Ennek köszönhetően kerültek munkái a távoli szigetországba. De megtalálhatóak szerte a világban Új-Zélandtól Kanadáig, Ausztráliában és Európa majd minden országában.
A Mesterrel való kapcsolata sem szűnt meg. Néha levelet is váltanak, de szellemileg mindig maga mellett érzi. „Minden kiállításom előtt rá gondolok, vajon mit szólna hozzá…” mondja az ikonfestő.
Krisztina 1973-ban született Zalaegerszegen. Amellett, hogy ikonokat fest: — igazi motoros. Gyerekkora óta sportol. Nagy György kezei alatt sportlövőként is nagyon szép eredményeket ért el. A karatét felnőtt korában fedezte fel. A shotokan karate stílus irányzatnak hódol. Túl van az 1 kyu vizsgán, amely a barna öv legfelső fokozatát jelenti. A továbbiakban a cél, a fekete övet megszerezni.
Három lánya, Ráchel, Sára és Rebeka a zene múzsájának hódolnak (fuvola, hegedű, zongora). Időnként besegítenek a készülő ikonok alapozásába, festésébe, bizonyítva, hogy szintúgy csírázik bennük talentum és elkötelezettség a festészet iránt. A kis tanítványok felbukkannak „anyu” Nagypáli templomát díszítő falfestményén is, róluk mintázta ugyanis a zenélő angyalokat. Az átadásra 2010 őszén került sor.
Hitvallása, amely szerint ez a művészet pontosan úgy adható át lélekkel, ahogy Ő tanulta templomban, mestertől a kiválasztott, hiteles tanítványnak! Kérem, tekintsék meg a kiállítást, sok mindent nem mondtam el, kérdezzenek a művésztől.
A kiállítás 2018. február 16-ig várja a látogatókat.

A fotót Szabó László készítette.

Az oldalt készítette:

Elérhetőségek

Telefon: +36 30/911 49 65

E-mail: info@evid.hu

Olvasói Levelek: olvaso@evid.hu

Impresszum

Esztergom és Vidéke - Társadalmi és Kulturális Folyóirat

  • Kiadó: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület
    Címe: 2085 Pilisvörösvár, Szent János u. 8.
    Kiadásért felelős: Ruda Gábor
     
  • Főszerkesztő: Filemon Béla
  • Szerkesztők:

               Németh Gabriella
               Szűcs Katalin
               Horváth Gáborné
               Tátyi Tibor